A legigényesebb szájbarágás – Széljegy (@Katona)
Ilyen jó rossz darabot még sosem láttam.
Rezes Judit fantasztikus. A legnagyobb elismerés egy színésznek szerintem az, ha azt érzed róla, hogy igen, ő emberként tényleg ilyen lehet. Én teljesen elhittem neki, mint ahogy a Nyomozóban is, meg a Szezonban is – csakhogy ez három tökéletesen különböző karakter. Ezúttal visszataszító, üres, gonosz és felesleges. Minden szemrángása, minden ideges kisujjbillentése a helyén van. Szédületes, lenyűgöző.
Fullajtár Andrea pedig olyan tökéletesen alakult egy rakás szerencsétlenséggé, hogy már az első jelenésekor viszketni kezd a tenyered. Fullajtár ebben (is) igazán zseniális: testtartásokkal jellemeket formálni. Minden porcikájától irtóztam ennek a nőnek, a magával hurcolt rossz döntéseitől, a lófarkától, a műbőr hátizsákjától, az életrevalótlanságától.
Az alaphelyzet életszerű és bárki könnyen beleélheti magát. A cselekmény gördülékenyen halad a tető-, vagyis inkább mélypontig, a főszereplő tökéletes, megsemmisítő megalázásáig.
A rendezés ügyes eszköze a szövegnek, a tér elidegenítően elegáns, majdnem minimalista, bár én még így is képes voltam sokallni a kellékeket.
Csakhogy.
Tudjátok, én állandóan a mondanivaló – illetve legtöbbször annak hiánya – miatt szoktam nyavalyogni. Ez ezúttal sincs másképp. Mit mond nekünk ez a darab? Hogy ha sorozatosan rossz döntéseket hozunk, akkor fenyeget annak veszélye, hogy a következő döntésünk is elhibázott lesz? Vagy hogy vannak rossz emberek, akiknek nincsenek gátlásaik az erkölcsileg minősíthetetlen döntések meghozatalával szemben? Dúrva!!
De még csak nem is ez a baj ezzel a darabbal.
Hanem a szöveg.
Azon meg túl is lépek, hogy Spirónak sajátos elképzelései vannak a „fiatalok”, a „menő csávók” meg a „bunkó prolik” nyelvi regisztereiről, fogjuk a korára, bár nem szép dolog.
De olyan, mintha Spirót valami megfoghatatlan aggódás gyötörné, hogy a nézők majd biztosan jól megértik-e, hogy mit akar elmondani. Ezért aztán konkrétan kimondatja a szereplőjével, hogy „félévente veszek egy új, az előzőnél drágább és nagyobb autót” – épp csak nem szól ki a nézőnek, hogy „ez annak a szimbóluma, hogy milyen üres az életem annak ellenére, hogy sok a pénzem”. Szóval Spiró eszméletlenül szájbarágós darabot írt, és akkora vehemenciával akarja lenyomni a néző torkán, ami a darab mondanivalóját tekintve tökéletesen indokolhatatlan.
Összességében? Ember legyen a talpán, aki egyetlen osztályzat formájában ki tudja fejezni a véleményét. Aki vevő a Klubrádió-féle szájbarágásra, az biztosan jól szórakozik majd, de a többieknek be kell érniük a Rezes–Fullajtár-páros tökéletességével, és ez bizony kevesebb mint elegendő.
2018. 03. 05.
A.: 5/4 ; M.: 5/3
borítókép forrása
