Erről szemérmesen hallgatni terveztem.

A kiindulás egy középszerű ötlet, egy sekélyes librettó és egy fontoskodó zeneszerző. Az énekesek operettisták: elnagyolt mozdulatok, az érthetetlenségig túlartikulálás, értő váltogatás a forte és a fortissimo között, de nagyon magabiztos és élvezetes éneklés. Kár, hogy komplett versszakokat felejtettek el – az így felszabaduló időt ténfergő járkálással, a már így is zavaróan súgó karmesterre segélykérő pillantások vetésével, és ötletszerűen eszükbe jutó szövegtöredékek éneklésével töltöttek ki.

Így aztán nem igazán derülhetett ki, hogy milyen akart lenni a rendezés, de valószínűleg nem lett volna rossz, mi is elsősorban Székely Kriszta miatt mentünk.

A legérdekesebb az egészben a szociotrip volt, az ocsmány mintájú, molettméret nejlontopok és a sportcpő–öltönynadrág–ing–dzseki világa. A közönség érdekes elegyét alkotta az Operettszínház törzsközönségének (komment a mögöttünk ülőktől: „hiába panaszkodunk, mi nem akartuk a rendszerváltást”) és a Székely Kriszta-rendezésre kíváncsiaknak. Alighanem mindkét csoport tagjai csalódottan távoztak. 

2017. 05. 24.

A.: 5/2; M.: 5/3

borítókép forrása