Nehezen mehetett volna biztosabbra a Radnóti, mint az elképesztően népszerű, és egyébként is színházias Ádám almái színpadra vitelével. A történet általában vicces, mégsem tartalmatlan, ám kicsit tragikus is, de semmiképp sem annyira, hogy kellemetlen legyen. A néző nevet, meghökken, elgondolkozik, nevet, könnyez, mosolyog. Ideális közönségmágnes.

Azt hangsúlyos helyre kell írnom (ide), hogy a darabon többször őszintén, igazából nevettem. Erre törekszik a legtöbb előadás, és ezt a hatást sikerül legritkábban kiváltani. Grat.

László Zsolt végre nem rikácsol folyton, meseszerű karaktere alkalmat ad az empátiára, és a játék tökéletes. Mindenki más csak egy-egy elnagyolt tusrajz, és bár kivétel nélkül tisztességesen dolgoznak, színésze válogatja, ki tudja jól kitölteni, és ki hagyja üresen a körvonalait.

Sajnos a darabbal az történik, mint a tisztességesen jó ötletekkel általában, ha zseniálisnak gondolják őket. Ahelyett, hogy a szépen alakuló történetet lekerekítenék, a szálakat elvarrnák, a tanulságot felrajzolnák, újabb és újabb defibrillációkkal értelmetlenül életben tartják, és ebben a kellemetlen, hosszúra nyúló végjátékban tényleg jön minden, ami a színházi csövön kifér: tűzijáték? pipa! sok művér? pipa! lövöldözés? pipa! fogyatékkal élők kórusa?(??!?!) pipa!

A néző tehát a Radnótiba ül be, de a taps már a Vígszínházban szól, és ez elég szomorkás.

De van még egy dolog. Nem teljesen egyértelmű, hogy Monori Lili is a színházi eszközök túlhabzása miatt került-e az előadásba, vagy valamilyen mély rendezői koncepció ihlette a színpadra (jelenléte csaknem folyamatos), mert a tényleges szerepe minimális; de Monori Lilinek bőven van akkora aurája, ami kitölti a Radnóti szűkös tereit. Amikor épp valami felesleges történik, csak át kell váltani a fókuszt Monori Lilire, aki némán játssza le az egész társulatot almástul és puskaporostul a színpadról. Akármi is volt a rendező ötlete, jó nagy bakot lőtt, mert Monori Lili játéka arra emlékezteti a nézőt, hogy minden, ami rajta kívül történik, felesleges színészkedés csak. 

2017. 10. 22.

M.: 5/4

borítókép forrása