Több kudarcos kapcsolatteremtési kísértet után akkor sikerült először megértenem Esterházyt, amikor hallottam őt magát felolvasni a saját szövegét. Ekkor helyére került a leírva manírosnak és modorosnak tűnő szöveg. Ugyanezt Bezerédi is tudja, értő és érző a szövegmondás. Van ugyan némi színészkedés, de ez inkább felesleges, hiszen úgyis megkérdőjelezhetetlenül szövegközpontú az előadás. Sajnos hiába került viszont a helyére élőbeszédben egy csomó minden, a rövid szövegtöredékek összefüggéstelensége engem eléggé zavar, hiányzik az ív, a hatás, a feszültség és feloldása – de persze ezt tudtam előre, ilyen a posztmodern, minek mentem oda.

Szóval aki szereti Esterházyt, jól fogja magát érezni, aki meg nem ismeri vagy szereti, ez jó alkalom az (újra)kezdésre.

Egy dolog megúszhatatlan: a kínos nevetgélés vagy még kínosabb röhögés a nézőtéren, valahányszor elhangzik, hogy bazdmeg vagy pina vagy geci. És elhangzik párszor. 

2017. 11. 04.

A.: 5/4; M.: 5/4

borítókép forrása