Nem is gondoltam volna, mekkorát változott a világ 3 év alatt. 2014. április 15-én láttuk az Anyám tyúkja 1.-et, ami egy kedélyes, nagyon belbudapesti, önmagán túl nem mutató értelmiségiprogram volt – sokan leírták, hogy a nézőközönség java kívülről tudta az elhangzó verseket (és fel is szisszent egy-egy baki hallatán).

Azt hittem, hogy nem lesz ez másként a 2. résszel sem, de tévedtem. Élni kezdtek a versek. Bizony, megállt a lélegzet a Föltámadott a tengernél, és a Hazámnál (Pogány Judit számomra meglepően értően adta elő), a Thomas Mann üdvözlésénél.

És volt cinkos összebólintás Petri Petőfi tér melody című versénél, és mindenki nagyon is értette Orbán Ottó versét, amelynek sokatmondó címe A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról.

De a legnagyobb felhorkanást Jékely Zoltán Futballisták című, amúgy teljesen politika- vagy közéletsemleges verse okozta. Csuja Imre adta elő, és közben szotyizott.

Értett mindenki mindent.

2017. 05. 04.

A.: 5/5; M.: 5/5

borítókép forrása