Pintér Béla darabjaira nehéz elvárások nélkül érkezni, a mi elvárásaink viszont ezúttal kioltották egymást. Barátaink kórusban fújoltak, nekünk vegyesen voltak jó (Titkaink, A 42. hét) és szörnyű (Parasztopera, Sehova kapuja) tapasztalataink, plusz ott a Bajnok feleslegessége és az a habzás…
Sokan kárhoztatják az operairodalmat a semmitmondó, sokszor bugyuta, szélsőséges érzelmeket felvonultató történetek miatt. Pedig annak, aki nem akar vagy tud dolgozni, a tinglitangli sztori még a jobbik eset, ugyanis a jól megírt szüzsé komoly kihívás elé állít: gondolni kellene róla valamit. A…
Áll a színpadon nyolc Magyarország legjobb színészei közül, a tudásuk legjavát nyújtják, sehol egy baki vagy szövegtévesztés, minden mozdulat a helyén, még a világosító sem rontott és nem is indult rosszkor a zene, én a nézőtéren mégis kellemetlenül vakarózom. Miért?
Pedig az alaphelyzet…
Egyben írok a két előadásról, mert nagyon hasonló élményt nyújtanak: vicceset, érdekeset, elgondolkoztatót, valami olyasmit, amivel a mi fajtánk nemigen találkozik, amikor fogyasztja a kultúrát. Mindezek felett pedig remek szórakozást.
A Dilettánsok, dilettánsok! – nos, dilettáns verseket mutat be.…
Baljósan indult ez a darab, mert még fel sem ment a függöny, de már lehetett hallani a zsinórpadlásról aláhulló műhó hangját. _Téli_ rege, érted! De amikor feltárul a színpad, kiderül, hogy a hószemek nemcsak a középen lévő, homokozószerű medencébe, hanem egy hatalmas, plexiből készült homokórába is…
Több kudarcos kapcsolatteremtési kísértet után akkor sikerült először megértenem Esterházyt, amikor hallottam őt magát felolvasni a saját szövegét. Ekkor helyére került a leírva manírosnak és modorosnak tűnő szöveg. Ugyanezt Bezerédi is tudja, értő és érző a szövegmondás. Van ugyan némi…
Nehezen mehetett volna biztosabbra a Radnóti, mint az elképesztően népszerű, és egyébként is színházias Ádám almái színpadra vitelével. A történet általában vicces, mégsem tartalmatlan, ám kicsit tragikus is, de semmiképp sem annyira, hogy kellemetlen legyen. A néző nevet, meghökken, elgondolkozik,…
Hát. Ez a darab elvileg a bulvársajtó működéséről szól. De annyira közhelyesen, unalomig ismert helyzeteken és már klisének is klisés karakterken keresztül (a naiv, kihasznált lány; a laza, farkavezérelte menőcsávó; a kiégett, tapasztalt vén róka; a még megrontatlan, ártatlan lelkű szemüveges…
Ha a Katona – tartalomtalan könnyedsége okán – ezt a darabot szánja a kevésbé úri közönség bevonzására, akkor mellélőtt: ahhoz ez nem elég harsány, nincsenek benne zenék és gatyaletolás sem. Ha viszont saját törzsközönségét célozza – ezen a premier előtti előadáson velük volt tele a nézőtér és üdítő…
Erről szemérmesen hallgatni terveztem.
A kiindulás egy középszerű ötlet, egy sekélyes librettó és egy fontoskodó zeneszerző. Az énekesek operettisták: elnagyolt mozdulatok, az érthetetlenségig túlartikulálás, értő váltogatás a forte és a fortissimo között, de nagyon magabiztos és élvezetes éneklés.…